VITÉZI REND - KÁRPÁT-MEDENCEI VITÉZI REND

Rendhagyó történelemórák Győrött

Nem lehet elég korán kezdeni - szól a közmondás. Ennek szellemében v. Bognár Imre Tivadar szervezésében a győri vitézek március 15-i ünnepségek keretében több iskolában és óvodai csoportban rendhagyó történelemórát tartottak a Vitézi Rend megalakulásáról és az 1848. március 15-i események közös szellemiségéről.

A képeket nemzetes Dinnyés Zsolt készítette:

v. Fehér Csaba

 

Tardosi vitézek a tatai megemlékezésen



 

Cegléd

A Kárpát-medencei Vitézi Rend vitézei, 2016.február 29-én Cegléden részt vettek egy színvonalas Múzeum látogatáson és koszorúzáson.

A Kossuth Múzeumban Reznák Erzsébet igazgató asszony vezetésével a Kossuth Lajosról szóló kiállítást, majd „Istenem ne többet” - ceglédiek az I. Világháborúban - című időszaki tárlatot néztük meg.

A Városi Televízió tudósítása

&

 

Könyvbemutatók

Mint arról korábban beszámoltunk, v. Albert András rendtársunk nagy sikerű könyve megjelent Gróf Bethlen Miklósról. A művet óriási érdeklődés övezi a magyar történelmet kedvelők között. Ez, mint megtudtuk nem véletlen, ugyanis az egyetemes magyar történelem e szegmensét kevesen kutatják és tárják a közönség elé.

Továbbra is várjuk rendtársaink jelentkezését, amennyiben szűkebb környezetükben igény van egy könyvbemutatóra és dedikálásra, a szerző szívesen elutazik a helyszínre.

Kedvcsinálónak pár beszámoló eddigi rendezvényeinkről:

Lébény

Az Első Lébényi Lokálpatrióta Egyesület szervezésében Dr. Barna Attila jogtörténész, tanszékvezető mutatta be a szerzőt és a művét egy kis zenei műsor keretében. Közreműködött: Albert Emese fuvolán és Orbán Kata citerán. Az est műsorvezetője v. Wandraschek Ferenc vitézi hadnagy, alpolgármester volt.

Foto: v. Bognár Imre Tivadar

 

Életbe lépett a Kárpát-medencei Vitézi Rend Rendi Kódexe.



 


9. oldal / 49


Get the Flash Player to see this player.

time2online Joomla Extensions: Simple Video Flash Player Module


Get the Flash Player to see this player.

time2online Joomla Extensions: Simple Video Flash Player Module


Get the Flash Player to see this player.

time2online Joomla Extensions: Simple Video Flash Player Module

Avatás 2015 Tardos

&

Flag Counter
 vissza | oldal tetejére | főoldal | impresszum | kapcsolat